Gyűrött volt, az este rengeteget forgolódott a nyughatatlan gondolataitól. Mély levegőt véve felállt, hajat mosott, hagyta, hogy a forróvíz ellepje teste minden porcikáját, a csempének támaszkodva úgy érezte, évekig kibírná ebben az állapotban. Kelletlenül tette mégis a dolgát, öltözőszekrényéhez érve kivett egy kék ujjatlant és egy fekete koptatott farmert, frufruját gondosan elrendezte a homlokán szárítás után, copfját lófarokba fogta, belebújt aranyszínű balerinacipőjére, mikor tekintete a naplóra tévedt. Minden este a párnája alá rakta, mert nem akarta, hogyha valamelyik szülője bejön, kíváncsiságból belelapozzon. Most volt olyan felelőtlen, hogy az íróasztalán hagyta - többet ezt nem teheti, gondolta magában. Felkapta mohazöld kardigánját, a táskáját a naplóval együtt a vállára tette, majd elindult az iskolába. Most, hogy tudta, Lucas és Nora között történt valami aznap este, már nem érezte úgy, hogy valahol szövetségesek lennének. Nem haragudhatott rá, hiszen Gillian és ő akkor nem voltak együtt, de Lucas tudhatta volna, hogy Gilliant mennyire megviselte a különválásuk. Legszívesebben beolvasott volna neki, de ha Gillian nem akarja, hogy Lucasnak is köze legyen a naplóhoz, csak azután tehette meg, hogy az egész véget ért. Lenyelte a késztetést, és az öltöző felé indult, hogy letegye a táskáját. A lányok serényen öltöztek és beszélgettek, volt, aki a mosdóban hangosan énekelt. 
- Siess, Lizzie, öt perccel előbb lent kell lennünk a bemelegítés miatt - szólt Carla, miközben megigazította fehér pólóját. 
- Ma nem tornázom.
- Na mert? - Nora hangja felébresztette benne a feszültséget, de nem akarta, hogy bárkinek is feltűnő legyen. Épp a nadrágját húzta fel, eper szőke haja sima lófarokban, a bal fülén végig fülbevalók futottak. Nora egészen vonzó volt kisfiúsan keskeny csípőjével, feszes fenekével és az oroszokra emlékeztető arcvonásaival, de Lizzie számára most annál ellenszenvesebb. Az iskolában szinte mindenki tudta, hogy Lucas és Gillian együtt voltak, s azt is tudnia kellett azon a márciusi estén, hogy akkor alig öt napja szakítottak. 
- Felfáztam. 
Visszatért a táskájába, előhúzta a naplót, amiben a hamisított igazolást rejtette. A többiek számára úgy tűnt, mint egy átlagos jegyzetfüzet. Látta, hogy Nora szemei a naplóra tévednek, de érdeklődése nem tartott sokáig. 
- Fáj is a hasad? 
Miért érdekel ennyire, te lotyó? 
- Igen, szokott. 
- A tőzegáfonya lefőzve isteni - Carla egyenesen a szemeibe nézett. Talán ő volt az egyetlen normális lány. - Az íze sem rossz, és felfázásra sokkal jobb, mint bármelyik gyógyszer. Jobbulást! 
Halványan mosolyogva megérintette a vállát, aztán a barátnőivel lesietett a tornaterembe. 
- Én jobbat tudok a görcs ellen - Nora ismét feldobta a labdáját. - Szex. Garantált a javulás. 
Szája cinkos mosolyra húzódott, a bent lévő lányokból páran felnevettek. Lizzie érezte, hogy elvörösödik, de nem a szégyenlősségtől, hanem a dühtől. 
- Senki sem kérdezte, hogy mit tudsz, Nora - mondta olyan hidegen, amennyire csak tudta, és ő is lesétált. Egyenesen Mr. Bae irodájába ment, hogy átadja neki az igazolást, aki szó nélkül olvasta és fogadta el - Lizzie megkönnyebbült, hogy nem történt fennakadás. Csendben leült a pálya szélén lévő padra, és ahogy elhangzott a sípszó, nekiállt az olvasásnak. 
Azért legjobb barátok nem teremnek minden bokorban. A legtöbb ember mellett vannak mások, haverok vagy barátok, de nem mindenki mondhatja el, hogy olyan, akivel megoszt mindent. De tényleg minden, bármilyen aggálya vagy öröme van. Vágyunk erre, de csak azért, hogy ne legyünk egyedül, betelünk kevesebbel is. 
Nekem is voltak haverjaim, Liz, és neked is. Én is jártam el mással kávézni, és te is. Én is beszélgettem sokat másokkal, és te is. De mindig visszakanyarodtunk egymáshoz, mert tudtuk, hogy egymás számára vagyunk az igaziak. Hiába a többiek, ők csak pótlékok voltak. 
- Rövidtávú futás, remélem, mindenki felkészült - dörögte Mr. Bae. - Felmérés lesz, bele fog számítani az év végi jegybe. 
- De hiszen csak április van - akadékoskodott Ben. 
- Két hónap, és vége a tanévnek, Mr. Ferguson. Rendeződjenek párokba és alkossanak egy sort! A lányok balra, a fiúk jobbra. A fiúk kezdik. 
Nora és Lizzie tekintete egy másodpercre összekapcsolódott, de Lizzie amennyire csak tudta, kerülte. Undorodott tőle. 
Vezettem naplót még azelőtt is, hogy ezt elterveztem volna. Még kiskoromban minden apróságot leírtam a napjaimból, utána már csak azt, amit érdekesnek tartottam, vagy amiről írni akartam: érzések, gondolatok, vélemény... sokat segített. Olyan volt ez, mint egy kis titkos világ, és sokszor gondoltam arra, hogy majd évekkel később visszaolvasom. 
Kár, hogy ez nem valósulhatott meg. De neked, csak neked - és ez páratlan lehetőség! - megengedem, hogy betekintést nyerj az én titkos világomba. Rengeteget írtam rólad, Lizzie, és ha valaki nem állította el halálom óta a telefonomat, amit nagyon remélek, akkor minden kézre fog állni. Mivel nem voltam egy nagyon érzelmes típus, talán rendesen ki sem fejeztem, mennyit jelentesz nekem - talán azt hiszed, az, hogy kezedben tartod a naplóm, azt jelenti, nem sokat, vagy hogy megtorlást akarok, de csak választ szeretnék adni a kérdéseidre. Tudom, hogy mindenkinek vannak. 
Kifejezte. Nem kellettek a szavak, a segítőkészsége, a mosolya, a humora, az, ahogy kiállt érte, mindent elmondott. 
Imádkozz, hogy anya legyen otthon, mert ha csak apa van, akkor nem fogsz tudni bejutni a szobámba. Akár este kilenckor is ellátogathatsz hozzánk, a lényeg, hogy betartsd a huszonnégy órás bejegyzéskorlátot.
Felsóhajtott és megjelölte az oldalt, mert amíg iskolában volt, nem tudta tovább folytatni. A gyér napsütésben figyelte a többieket, ahogy próbálják lekörözni egymást, nézte a tornacipők trappolását a betonon. Végignézett a csoporttársain, és hirtelen úgy érezte, nem tartozik oda. Kivel azonosulhatott volna? Norával, akiben nem volt gerinc mint kiderült, soha? Ashleyvel és Amberrel, az ikrekkel, akik nem törődtek mással, csak magukkal? Paige-el, aki alig várta, hogy mutogathassa magát szünetekben? Linával, aki azt tette, amit mások mondanak? Itt egyetlen normális lány volt, de ő is elment. 
Örökre. 

Megkönnyebbülten hagyta el a tornaterem környékét is, mielőtt matekra ment volna, besétált a harmadik emeleti mosdóba, ahol köztudottan nem voltak olyan sokan. Jelenleg senki sem volt bent, a diákok zsongásának idegesítő zaja odakint ragadt, egy másik világban. Hideg vízzel áttapogatta a halántékát és a szemhéját, frufruját megemelve löttyintett kicsit a homlokára is - úgy érezte magát, mint aki lázas. Ahogy felpillantott a tükörbe, hirtelen meglátott maga mögött egy fekete hajú lányt, száját a keze elé kapva felsikoltott. Gyomra a bokájába zuhant. 
- Hiányoztam? - kérdezte pajkos félmosollyal Courtney.