Köszi, hogy maradsz a második részre is. Remélem, bebizonyítod, hogy tökös csaj vagy, még ha te nem is gondolod ezt magadról. 
Vannak emberek, akik egyszerűen kiegészítik egymást. Nem egyeznek feltétlenül mindenben, de olyanok, mint a kirakós darabkái, nem lehetnek meg egymás nélkül. 
Te ilyen ember voltál számomra, Lizzie. 
Összeszorult a torka. Ismét az ágyán ült felhúzott lábakkal, odakint sűrű gomolyfelhők kezdték ellepni az eget. 
Például az a március elejei kirándulás. Igen, az idei. Furcsa belegondolni, hogy utána mindössze négy héttel beütött a ménkű. De nagyon élveztem, az a két nap a legjobb napjaim közé tartozik. Pedig te is tudod, akkor milyen nehezen lehetett felvidítani. 
Az utolsó kirándulás. Elővett egy zsebkendőt, hogy felitassa a szemeit. 
Idahóba mentünk. Kinek mi jut eszébe Idahóról? - kérdezte jókedvűen Mrs. Asher, akinek láthatóan jó hétvégéje volt, mert végig vigyorgott, és szinte elhappolta az órát. Hát persze, hogy a krumpli! Édes, sós, csavart, pürésített, üregesre sütött, ropogós, mállós. Tök mindegy, csak krumpli legyen. Beleegyeztünk az úti célba, mert mindenki imádta a krumplit. Talán Ava Lee nem, mert a szusin kívül nem nagyon evett mást.
Nem volt kérdés, hogy megyünk-e, vagy sem. Én örültem, mert kicsit kiszakadhattam a közegemből, ráadásul egy legjobb barátnővel a kirándulások felejthetetlenek. Egészen addig jó is volt, míg Mrs. Asher nem közölte, hogy a nagyobb kedvezmények miatt bevonják a B osztályt is. 
Hát persze! Lucas. Gillian azért vágott olyan feszült arcot. 
Ha te nem beszélsz rá, nem valószínű, hogy elmegyek. Megtudtam Willtől, hogy Lucas is jön, úgyhogy nem akartam elmenni. De te rábeszéltél, Lizzie, hogy majd lefoglaljuk magunkat, és jó lesz. Ezúton is köszönöm neked, mert ha itthon maradok, biztos, hogy emésztem magam. 
Lizzie cipőt húzott, kardigánt, bepakolta holnapra a táskáját, és elhagyta a házat. A nap szinte már teljesen lement, a gomolyfelhők zöme más tájakat keresett arra, hogy megpihenjen, úgyhogy zavartalanul sétálhatott. Szándékosan Gillian-ék háza felé tartott. 
A buszon ültünk, pár percig görcsöltem, még megvolt a lehetőségem, hogy leugorjak, de utána feloldottál. Viccelődtünk, mutattál néhány humoros képet, ezzel megakadályozva, hogy hátranézzek. Olykor beszédbe elegyedtünk másokkal, az egyik lány hátrafordult, hogy elámuljon a majdnem egyforma ruhánk láttán. 
Lapozott egyet, és kiesett egy közepes nagyságú kép. Felszedte, de ahogy meglátta, guggolva is maradt: az a kép volt, amit Lina a buszon készített. Mindkettejükön egy egészen rövid virágmintás szoknya volt, Gillian-en rózsaszín, Lizzie-n kék, a hátulján egy belevarrt masnival. A felsőjük hosszú ujjú volt, egész alapon fekete, de a sűrű geometriai minták vajszínűen voltak belehímezve. Gillian haja lustán keretezte az arcát, befont copfja elöl, ahogy Lizzie egyenes haja is, hajszálaik majdnem összeértek. Próbált felfedezni valamit Gillian arcvonásában, a fogvillantós mosolyában, a kék szemeiben, eperszínű ajkaiban, de nem sikerült. A történteket ismervén szomorúnak tűnt, ám a mosolya igaz volt. Nagyot sóhajtva felállt még mindig a képet tanulmányozva, de ekkor beleütközött egy szőke hajú, Gillian hajára kísértetiesen hasonlító lányba, és felsikított. 
- Mi a franc van veled? - a lány megfordult, de sokkal csúnyább volt, mint Gillian, és pár évvel fiatalabb is. Nem tudott válaszolni, szíve olyan hevesen vert, hogy szinte átszakította a mellkasát. Hogy is gondolhatta volna, hogy Gillian-be ütközik? Megrázta a fejét, aztán tovább olvasott. 
Szép kép, igaz? Nekem is tetszik. Hoppá, jelen időben beszéltem magamról! Ezt többé nem tehetem. 
Ahogy leszálltunk, igyekeztem kerülni Lucast és a barátait, de ezt te is észrevetted. Állandóan odébb álltam, mint ők, vagy ha kellett, szándékosan lemaradtunk, amit te nem bántál, sőt, helyeselted is. Viszont ez a rész nem a Lucasszal kapcsolatos érzéseimről fog szólni. Annak máshol a helye. Mrs. Asher kikötötte a szálláshoz érve, hogy minden szobában hárman lesznek, de a választást ránk bízta. Linának felajánlottuk, hogy jöjjön hozzánk, és ő örömmel mondott igent. Sem te, sem én nem akartunk olyan lánnyal együtt lenni, aki nem vár mást, csak hogy a fiúk szobái felé vegye az irányt. 
Este következett a zuhanyzás, kicsit kellemetlen lehetett azoknak, akik nagyon gátlásosak, mert a kabinokkal szemben volt a tükör, és a függönyt megspórolták, úgyhogy premier plánban láthattuk más mellét. És mást is. A fürdőben óriási ricsaj és pára volt, mire beértünk, voltak, akik ketten egy zuhany alá álltak. Emlékszel? Beálltam, a víz folyamatosan ereszkedett ránk, és te megmostad a hátam. Nevettünk, szinte alig kaptunk levegőt, mert elég abszurdul festett a helyzet. 
Lizzie is elmosolyodott. Valóban szokatlan volt, de vicces, és csak az számított, hogy jól érezzék magukat. Időközben a házukhoz ért, a kertben felkapcsolódott az egyik kislámpa, a házban csak Tucker szobájának fényét látta égni. Minden olyan csendes volt, csak a szél gyenge susogása maradt. Látta, ahogy Gillian a kis utazótáskájával együtt kisétál az ajtón, és egyenesen átsiet a túloldalra, hogy levágja a az utat a vasútállomásig. Aztán eltűnt. Olyan köddé vált, mint minden. 
Miután végeztünk ezzel a kölcsönös szolgáltatással, visszasétáltunk, felhúztunk valami ruhát, én kibontva hagytam a hajam, még sminket sem tettem fel, mert a víz csak félig szedte le. Szóval leszedtem az elkenődött maradékot, épp arról beszélgettünk, hogy elmegyünk körülnézni a szállás környékére, a kapun belül, mikor Lina berontott. Ő talpig fel volt már öltözve, mint aki egy fontos bulira készül. 
Átment a másik oldalra, leült a padra, és felpillantott a házra. Megint elfogta a gyomorideg. 
- Gyertek le! Már majdnem mindenki ott van. Mrs. Asher és Mr. Hithchock megengedte, hogy éjfélig kint legyünk. 
Volt a szállástól alig húsz méterre egy kiesőbb rész, ahol a kollégisták köztudottan bulizni meg sütögetni szoktak... és még ki tudja, mit csinálni, de a lényeg, hogy a két csoport úgy döntött, erre a két napra mindenkivel barátságot köt. Te kérdőn néztél rám, hiszen voltaképpen csak tőlem függött. 
- Nem vonhatjuk ki magunkat. Menjünk! 
Olykor megszállt valami emberfeletti erő, hogy bármin múlik is, most jól fogom érezni magam, és nem fogok törődni a körülményekkel - most is ez történt. A tűz szagát már méterekkel odébb is érezni lehetett, valaki rádión középerős hangerőn nyomatott valami partizenét, a legtöbben a tűz körül ültek. Kerestem valami biztos pontot, ahová nézhetek, úgyhogy Linán állapodott meg a tekintetem, aki jókedvűen mosolygott rám, és a kezünkbe nyomott egy-egy sört. Voltak, akik csókolóztak, mások flörtöltek, de a legtöbben harsányan nevettek. Nem akartam kimaradni a jóból, ahogy te sem, szóval leültünk a többiek közé, de mi egy ládára ültünk, nem a földre. Melyik lány maradt társaság nélkül azon az estén?
Bátran állíthatom, hogy jól telt. Jól éreztük magunkat, azt vettem észre, hogy a harmadik söröm gurítom le, de nem zavart. Akkor tényleg úgy éreztem, hogy az emberfeletti erő csak növekszik bennem, és valahol örültem is, hogy úgy látják, tökéletesen jól vagyok. Mert te is azt hitted, nem Lizzie? Még én is elhittem egy percre. De mindenki megtanulja ennyi idős korára, hogy van, hogy másodpercek alatt megváltoznak dolgok, pillanatok elegek ahhoz, hogy a jóból borzalmas legyen. Hogy az alkohol pozitív hatása átmenjen negatívba, hogy az emberfeletti erő emberfelettien elgyengítsen. Mike, minek kellett odébb állnod? Miért nem maradtál ott, ahol voltál? Ha ott röhögsz tovább a haverjaiddal, nem látom meg, hogy Nora Forrest épp lehuppan Lucas ölébe, és belecsókol a nyakába. 
Nem, ez nem igaz. De ő nem emlékezett erre, mert... mert nem látta. 
Azt mondtam, nem fogok a vele kapcsolatos érzéseimről írni, de azért azt elárulom, hogy rettenetes volt. Mintha kést szúrtak volna a hasamba és a mellkasomba egyszerre, és mintha megbénult volna az alsó felem. Nem tudom, hol voltál, de nem láttalak, és nem akartalak keresni, úgyhogy észrevétlenül felsiettem. 
Az italokat nézegette, és azon viccelődött Linával, hogy a két tanár mit szólna, ha mindezt meglátná. Aznap este még látta Lucast, amint épp iszik valamit, de Nora nem volt a közelében. Lekésett a pillanatról, ami nyilván nagyon fontos momentum volt, ha most Gillian megjegyzi. 
Úgy sírtam, mint akivel közlik, hogy időzített bomba van benne, és az egész élete egy hazugság volt. Már a kirándulás előtt is megfordult bennem a halál gondolata, de aznap este egy csapásra betonkeménnyé vált. Nem akartam ezt tovább. Úgy éreztem, csak a szenvedés jutott, bármerre megyek, bármit csinálok, csak pofonokba ütközöm. Olyan mély levegőt vettem, mint még soha, aztán elindultam a terasz felé. 
Lizzie szemei kidülledtek, úgy szorította a naplót, mintha védelmezőn megölelhetné. Vacogni kezdett. Miért nem ment fel? Miért nem jutott el az agyáig, hogy Gillian már nem ül a helyén? Ott helyben megfogadta, hogy soha többé nem iszik. 
Féltem, Liz. Úgy reszkettem, mikor kinyitottam az ablakot, hogy szinte összeestem. De az elhatározás nagyobb volt bennem. És amúgy is, beállíthattam volna balesetnek, mondjuk, hogy túlságosan kihajoltam a korláton, és kiestem. A nyolcadikról senki sem élne túl egy zuhanást, főleg, hogy alattunk autók voltak. Volt gond? Egy szál se. Arra kényszerítettem magam, hogy arra gondoljak, alig tíz perc, és minden nemű szenvedésnek vége. Nincs Lucas. Nincsenek ribancok. Nincs családi perpatvar. Felültem az erkélyre, először féloldalasan, aztán lovaglóülésben, majd végül teljesen kifelé lógtam. Hajmeresztő volt nekem is, hidd el, akkor még nem voltam olyan magabiztos ilyen téren, mint most. A mélység hívogató volt, a lábam szinte élettelenül lógott a sötétségben. Csak annyit kellett volna tennem, hogy elengedem a korlátot, amit olyan görcsösen szorongattam. 
De nem tettem meg. Nem mertem. Ezzel az érzéssel együtt visszatért minden fájdalom, Nora, ahogy beleül Lucas ölébe, a veszekedő szüleim, szinte minden rossz pillanat automatikusan pörgött le előttem és nehezedett rám. Hallottam, hogy bevágja valaki a mellettünk lévő szoba ajtaját, és halkan felsikolt, undor futott végig a testemen, ahogy belegondoltam. Végül leszálltam, és remegő lábakkal az ágyra hasaltam. 
- A rohadt életbe! - kiáltotta Liz, és magának fájdalmat okozva rávert a padra. Nem érdekelte, ki jön ki, a méreg és lelkiismeret-furdalás futkározott benne, dühös volt Lucasra. De legfőképpen magára, hogy nem vette észre, hogy megint valami mással volt elfoglalva. Az volt Gillian első öngyilkossági kísérlete, és ő nem volt ott, hogy megakadályozza. Mert ki tudja, hogy alakul? Ha felmegy vele, talán eszébe sem jut, hogy véget vessen az életének, és most épp nevetnek valamin. Röhejes módon összeszorította a szemét, hogy visszapörgesse az időt, vagy hogy történjen valami, ehelyett csak autógurulást hallott, amint épp távolodik valahová. Gyűlölte magát, gyűlölte a sorsot, gyűlölte Norát, gyűlölte, hogy ivott akkor este. 
Azt mondtad, még a cipőt és a nadrágot is te szedted le rólam, én pedig meg sem rezdültem. Nyugi, nem vettem be semmit, egyszerűen kiütött a kimerültség. Egészen addig nem hittem abban, hogy egyetlen helyzet képes megváltoztatni mindent, de most már tudom. Tudom, hogy az csak megfogalmazta bennem, amit akartam, mert valahol mélyen már eleve bennem volt. Úgy éreztem, legalább utólag jogod van tudni az igazságot, hiszen bennem nem volt annyi, hogy személyesen elmondjam. 
Nem tudott haragudni rá még ezek ellenére sem. Gyenge volt, valószínűleg még szégyellte is magát, Lizzie fordítva biztos, hogy szintén elhallgatja. Úgy ismerte Gilliant, mint a tenyerét - egyrészről. De másrészről folyamatos rejtélyt jelentett neki, főleg így, hogy minden résszel nagyobb dolgok derültek ki. Nem merte elképzelni, mik várnak rá a következő lapokban.